22. Rész: Búcsúzz el

Zene: Chord Overstreet - Hold On

~ Simon Payne ~

Az ostobaságom a lehető legrosszabb eredményt szülte. Nem temetem magam önsajnálatba és már belátom hogy minden rossz ami most Birdyvel történik az csak is az én hibám. Önző voltam és amikor nem volt mellettem azt hittem elárult, de most jövök csak rá hogy kettőnk közül aki elárulta a másikat az én vagyok...Nem bírok a tükörbe nézni mert a legjobb barátom, az egyetlen barátom most miattam szenved. Elveszítette a szerelmét és...a nagymamája magával hurcolja őt egy idegen országba ahol valószínüleg újra szanatóriumba kerül. A tegnapi szökési kísérletünk után őt elrángatták, engem pedig kidobtak a kórházból, így azóta nem tudom mi van vele, csak annyit tudok hogy ma viszi magával Rose. A kocsimban ülök és valami olyanra készülök ami lehet hogy őrültség, de meg kell tennem. Birdy tegnap azt mondta hogy Chris kidobta őt de nem hiszem el hogy Christ nem érdekli. Valószínüleg nem is tud arról ami történt ezért kötelességemnek érzem hogy szóljak neki. Szerencsére tudom hol lakik hiszen tegnap én vittem el hozzá Birdyt. Tudom merre kell mennem, csak félek...félek hogy hiába való lesz a próbálkozásom. Képtelen vagyok gondolkodni és kétségbeesetten próbálok valami megoldást találni arra hogy Birdyt itt tartsam. Chrisben hiszek...de be kell látnom hogy most ő sem tud majd mit tenni. De legalább még egyszer elbúcsúzhatnának egymástól. Ez a legkevesebb amit tehetek értük az árulásom után. Átkozom magam minden egyes percben és újra és újra lepereg előttem az az este amikor beállítottam a bárba és szemrebbenés nélkül vallottam be Willnek hogy Birdy és Chris együtt van. Nem az én titkom volt még is lerántottam róla a leplet ezzel tönkre téve mindenki életét. Will mindent megtenne a húgáért de most már nincs joga a gyámsághoz, Christ pedig eltiltották a szeretett lánytól, de aki a legtöbbet veszítette az Birdy és ezt tudva a szívem sajog. Oly sok mindent kellett már átélnie, ismerem a múltját, az életének minden pillanatát elmondta nekem és bízott bennem. Áruló vagyok. Fejem a kormányra hajtom és a kezemben szorongatom a kocsi kulcsot. - Gyerünk Simon. - bíztatom magam majd elindítom az autót és gázt adok. Nem törődök a következményekkel, nem érdekel ha Chris nekem esik, mert igaza lenne. Az út alig húsz perc szerencsére nincs dugó és ennek most örülök mert nem tudom mennyi időm van. - Chris. - dörömbölök a lakása ajtaján de nem jön válasz. - Chris, nyisd ki. - ismétlem magam, de ismét válasz nélkül maradok. Összetörten dőlök az ajtónak és egészen a földig csúszok. Arcom a tenyerembe temetem és elveszettnek érzem magam. - Te mi a szart keresel itt? - hallom meg Chris hangját, éppen a lépcsőn sétál fel, tehát valóban nem volt itthon, de most itt áll velem szemben. Azonnal összeszedem magam és feltápászkodok. - Birdyről van szó. - felelek halkan. Szégyenlem magam a történtek után. - Mi van vele? - aggódalom fut át az arcán és talán ez az ami miatt nem esik nekem. - Tegnap azok után hogy kidobtad begyógyszerezte magát. Kórházba került. - közlöm vele de nem szemrehányóan, inkább sajnálva a történteket. - Ugye jól van? - Chris hangja megremeg és ez elárulja hogy mit is érez Birdy iránt, tudtam hogy szereti őt. - Nem...nem igazán. - csóválom a fejem. - Fizikailag jól van de baj van. - sóhajtok fel. - Beszélj már! - kiált rám idegesen. - Megjelent a nagymamája, elvették Willtől a gyámságot és ma magával viszi Birdyt Párizsba. - hadarom félve a reakcióitól. - Ez a te hibád. Mindent elbasztál. - nekem ront és az ajtónak lök. - Tudom. De ez nem minden. - próbálom ellökni magamtól. - Szanatóriumba zárják. - halkan mondom ki a szavakat, szinte hang nélkül. - Tessék? - kiált fel. - A nagymamája szerint Birdy oda való. - suttogom. - Ez nem igaz. Birdy....- Chris elszörnyed és egy lépést hátrál tőlem.

- Oda kell menned! - jelentem ki határozottan. - Nem tudom megakadályozni. Neked kellett volna lakatot tenned a szádra. Mindez miattad van. - ismét nekem esik, tudom hogy dühös és minden joga meg van hozzá ráadásul jelenleg tehetetlen az ügyben ez még inkább hergeli őt. Pontosan tudom mit érez...tehetetlen dühöt. - Tegnap próbáltunk megszökni, már majdnem kint volt de elkaptak minket. - túrok feszülten a hajamba. - Birdy azt hiszi hogy nem szereted. - suttogom, tudnia kell ezt is. - Mindennél jobban szeretem. - kiált fel. - Akkor miért küldted el tegnap? - kérdezem értetlenül. - Mert még csak tizenhét éves és Will a legjobb barátom...fogalmam sincs mit kellene tennem. - kezei ökölbe szorulnak. - Búcsúzz el. Tudnia kell hogy szereted. - erősködök. - Nem mehet el abban a hitben hogy a férfi akit szeret nem viszonozza az érzéseit. Kell neki valami amibe kapaszkodhat. Te nem tudod milyen egy szanatórium egy olyan lány számára mint amilyen Birdy...nem tudod mi vár rá. - elcsuklik a hangom. Nem akarok sírni de most képtelen vagyok magamban tartani, újra önvád vesz hatalmába. - Mikor indulnak? - kérdezi sürgetve. - Nem tudom pontosan. - rázom meg a fejem. - Menjünk. - siet a kijárat felé és én követem. - Nem tudom megakadályozni hogy elvigyék őt, de tudnia kell hogy szeretem. - Chris kétségbeesett és zavart. - Sajnálom. - csak ennyit tudok mondani. Aztán kocsiba ülünk és én rögtön ki is hajtok az útra. Nem tudjuk mennyi időnk van és nem késhetünk el...Birdynek tudnia kell hogy Chris szereti...tudnia kell hogy legyen valami ami életben tartja...