Zene: Flume - Friends
Két hónappal később....
~ Birdy Rothman ~
Egy örökké valóságnak tűnik az elmúlt két hónap amióta Párizsban vagyok. Rose betartotta a szavát és szanatóriumba záratott, ahol egy teljes hónapot töltöttem, újabb gyógyszereket és kezeléseket kaptam, de Rose nem tudta kivel kezd....minden erőmmel azon voltam hogy egészségesnek nyilvánítsanak a szanatóriumban és sikerült is, így egy hónappal ezelőtt eltanácsoltak és kiengedtek mondván hogy már nincs szükségem kezelésekre. Már gyógyszerekre sincs szükségem. Az egyetlen motivációm az volt hogy ha betöltöm a tizennyolcat el mehessek innen és eddig úgy tűnik hogy jó úton haladok. Már csak két hónap van vissza a születésnapomig amit itt Rose házában töltök. - Birdy! - hallom Rose hangját. - Mit akarsz? - nézek rá kérdőn. - Van kedved velem ebédelni? - kérdezi kedvesen. Próbál úgy tenni mintha nem egy ember testbe zárt szörnyeteg lenne, de én már kiismertem őt és határozottan utálom őt. Van egy szokása, ha nem engedelmeskedek neki akkor felpofoz, de én mindig csak nevetek rajta. - Most nem. Szeretnék telefonálni a barátomnak. - mondom halkan. - Tíz perc múlva ebédelünk, addig tudd le a telefonbeszélgetésed. - közli és magamra hagy. Tudhattam volna hogy nincs választásom. De nem is húzom az időt, azonnal tárcsázom Simon számát. Régóta készülök őt felhívni, mert a szanatóriumban töltött egy hónapom alatt nem volt rá lehetőségem, amióta meg itthon vagyok, azon gondolkodok hogy talán már el is felejtettek. Senkivel nem beszéltem azóta hogy itt vagyok. Nagyot sóhajtva nyomom meg a hívás gombot, a legnagyobb meglepetésemre pedig a második csengés után fogadja a hívásom. - Birdy? Te vagy az? - szól bele bizonytalanul. - Igen Simon. Én. - elcsuklik a hangom, olyan rég nem beszéltem vele, feltörnek bennem az érzések és sírás folytogat. - Istenem de jó hallani a hangod. - hallom hogy ő is sír. - Hiányzol. - vallom be őszintén. - Te is nekem. - nagyot sóhajt és elhallgat. - Ugye nem felejtettél el? - kérdezem reménykedve. - Téged soha. Alig várom hogy vissza gyere. - mondja komolyan. - Már csak két hónap ebben a pokolban. - jegyzem meg. - Még mindig szanatóriumban vagy? - érdeklődik. - Nem! Egy hónapot voltam ott de elértem hogy mentálisan egészségesnek nyilvánítsanak. - adom meg neki a választ mire ő felkiált. - Ez csodálatos Birdy, ezek szerint jól vagy. - hallhatóan megnyugszik, bárcsak tudná hogy igazából egyáltalán nem vagyok jól. - És a banya hogy bánik veled? - érdeklődik tovább. - Rose...ő....tényleg egy banya. - nevetek fel. - Nem veti meg a testi fenyítést. - teszem hozzá halkabban. - Ezt hogy érted? - Simon elszörnyed a vonal másik végén. - Azt hiszem a szüleim halála után Rose kicsit...megkattant, róla inkább elmondható hogy szanatóriumban a hely, mint sem rólam. Vannak pillanatai amikor olyan mint egy idegbeteg és kaptam már tőle jó pár pofont, de mindegy Simon, nem számít mert már csak két hónap és szabad leszek. Ez tartja bennem a lelket. - sóhajtok fel, ez az igazság. - Kérlek most mesélj te is. Mi van veled? És a többiek? - kíváncsiságom utat tör magának. - Én jól vagyok, leszámítva hogy nagyon hiányzol. Willhez néha beugrok, eléggé megviselte hogy Rose elvitt téged de most a munkába temetkezett, Angela mindenben mellette áll. - kapok választ a testvéremről. - És kibékült Chrisel? - teszem fel a kérdést ami most a legjobban érdekel. - Hát, fogjuk rá. - Simon elhúzza a mondatot. - Kérlek ne kelljen minen szót harapófogóval kihúzni belőled. - sürgetem. - Chris elég szarul van. Ez az igazság. Will bocsánatot kért tőle és a kibékülés megtörtént de Chris már nem jár a bárba, azt mondja minen rád emlékezteti. Nagyon hiányzol neki Birdy. - Simon halkan beszél, átérzi a helyzetem. - Ő is nekem. - elcsuklik a hangom és máris sírás fojtogat. - Mindennap meglátogatom és próbálok belé lelket önteni. Felhívhatnád. - javasolja de nem tetszik az ötlet. - Nem! - vágom rá azonnal. - Ha beszélnék vele, valószínüleg belehalnék és a két hónap ami még vissza van egy örökké valóságnak tűnne. - vallom be őszintén. - Megértem Birdy, de nem csak neked nehéz. Nekünk is. - Simon elérzékenyül és ez csak még inkább ront a lelki állapotomon. - Szeretlek Simon. - sírok fel. - Szeretlek és kibírod kislány, két hónap múlva szabad madárka leszel. - viccelődik a nevemmel hogy jó kedvre derítsen. - Úgy ahogy mondod. De addig is kérlek ne mond el senkinek hogy beszéltünk. - kérem komolyan. - Ahogy akarod. - nem ágálódik amiért hálás is vagyok. - Köszönöm. - mosolyodok el.
- Most mennem kell, Rose rám vár. - mondom undorodva az egész közös ebédtől, utálom Roset és ez soha nem fog változni. - Vigyázz magadra. - köszön el. - Te is Simon. Szia. - mosolyogva és szeretettel a szívemben bontom a vonalat majd a telefonomat az ágyamra dobom és kedvtelenül indulok le az étkezőbe. - Végre itt vagy. - Rose már az asztalnál ül és én is helyet foglalok vele szemben, tőle a lehető legtávolabb. - A barátommal beszéltem. - jegyzem meg halkan. - Aggódok miattad Birdy. - sóhajt fel. - Miért? - kérdezem őszinte kíváncsisággal. - Látom hogy hiányoznak neked. - utal a barátaimra. - Ez nem új dolog Rose, eddig is hiányoztak. Neked nem hiányzik Will? - kérdezek ezúttal én. - Nem. Miért hiányozna? - hitetlenkedve néz rám. - Mert az unokád. - mutatok rá a valóságra. - Will nem az unokám. - tiltakozik azonnal. - Hogy mondhatod ezt? - elkeseredve nézek a szemeibe, abban bízva hogy talán rosszul értettem amit mondott, de a valóság az hogy Rose nagyon is komolyan beszél. - Te vagy az egyetlen unokám, az én vérem vagy. Will csak egy befogadott poronty aki a saját szüleinek sem kellett. - Rose szavai kemények és mintha kést szúrnának a szívembe. - Will a testvérem. - emelem meg a hangom miközben a ruha szalvétámat az asztalra dobom. - Will csak egy szerencsés kis senki volt, a szüleid voltak olyan naívak és bolondok hogy örökbe fogadták. Én mindig is elleneztem. - jelenti ki határozottan. - Te egy undorító ember vagy. - egyenesen a szemébe mondom a véleményem amin fel is háborodik. - Tisztelettel beszélj velem. - parancsol rám. - Tisztelet? Miféle tisztelet? - magamból kikelve állok fel az asztaltól. - Benned nincs semmi tiszteletre méltó. - mondom őszintén így is gondolva. Az iránta érzett gyűlöletem pedig most csak még inkább megnőtt. - Ülj vissza. - kiált rám. - Felejtsd el. - csóválom a fejem. - Elment az étvágyam. - hátat fordítok neki és inkább vissza indulok a szobámba, ezek után még annyira sincs kedvem vele lenni mint eddig...
Hali
VálaszTörlésHihetetlen hogy mi minden történt két hónap alatt. Birdy elhatározta hogy felépül és így is lett, már gyógyszerek sem kellenek neki és ezt mind csak is magának köszönheti mert egy erős, céltudatos felnőtt nő, a fiatal kora ellenére is. Roset gyűlölöm, főleg most hogy kiderült hogy fel szokta pofozni Birdyt. Bízom benne hogy hamarosan Birdy szabad lesz. Tetszett. Siess a kövi résszel. Ezer millió puszi :)
Puszedli :D
VálaszTörlésJaj, szerintem Birdynek most ez a telefonbeszélgetés is jót tett Simonal, mert Simon az a fajta srác aki képes megnevettetni: " két hónap múlva szabad madárka leszel " - ez a szó vicc is tetszett, megmosolyogtatott. Roset viszont nagyon utálom és szerintem is undorító volt az ahogy Willről beszélt. Nem csodálom hogy Birdy ki akadt rá. Alig várom hogy hozd a többi részt. Pusy :D
Szióka...
VálaszTörlésBirdy szemmel láthatóan arra használta az elmúlt két hónapot hogy erőt gyűjtsön és meg is erősödött, ez abbol is látszik ahogy a rész végén Rose-al beszélt, megjegyzem teljesen igaza volt, Rose aljas és undorító dolgokat mondott Willről. Remélem egy nap elnyeri ezért méltó büntetését, bár már szerintem neki az is büntetés hogy az egyetlen unokája, Birdy is utálja őt. De meg is érdemli. Hajrá Birdy! Nagyon tetszett ez a rész is. Várom a következőket. ღ ღ ღ
Sziaaa
VálaszTörlésÚr Isten! Annyira büszke vagyok Birdyre, annyira ügyesen kijátszotta Roset és jól tette hogy a gyógyulására koncentrált mert így kiengedték és csak egy hónapot kellett a szanatóriumban lennie. Annak is örültem hogy két hónap után felhívta Simont akitől sok mindent megtudtunk, például hogy Chris összetört de ő és Will kibékültek, valamint hogy Simon napi szinten látogatja Christ. Ezt jó volt látni. Birdy tervei pedig nagyszerűek és remélem sikerül neki a 18. szülinapja után megszabadulni Rosetól. Siess a következő résszel, nem bírok várni :D ...♥.♥.♥...
Hello
VálaszTörlésRemek rész volt, sőt a lehető legjobb mert Birdy jól van és arra koncentrál hogy végleg leszámoljon a mentális betegségével valamint hogy Roset is maga mögött hagyja. Sok sikert kívánok neki és drukkolok hogy így is legyen, mert Rose valóban egy szörnyeteg. Simon és Birdy telefonbeszélgetésének viszont örültem és ezzel együtt sajnálom még mindig Willt, Christ és persze a többieket is. Ez a helyzet most mindenkinek rossz, de Birdy azon van hogy kitörjön és haza térjen. Nagyon jó rész volt. Csak így tovább ;)
Hi :P
VálaszTörlésFuh, te....Rose szemeit ki tudnám kaparni, egyrészt azért mert a saját vérszerinti unokájával Birdyvel is rosszul bánik, másrészt meg azért ahogy Willről beszélt. Rose tényleg egy kattant banya. Na de aminek szívből örültem az Simon volt, örülök hogy Willt és Christ is látogatja, valamint hogy Chris és Will kibékültek. Christ sajnálom is, hiszen mint kiderült ő eléggé össze van most törtve, de talán ha Birdy tizennyolc lesz akkor már semmi sem állhat a szerelmesek közé. Tetszett a rész. Kíváncsian várom a továbbiakat. Siess. :P
Szia :)
VálaszTörlésEz a rész is tetszett. Nagyon örülök annak, hogy Birdy kijátszotta a szanatóriumi elhelyezést, és csak egy hónapot töltött azon a borzalmas helyen. Simonnal való telefonbeszélgetést is nagyon szépen leírtad, mert így legalább a többiekről is megtudhattam pár infót, legfőképp Chrisről és Willről. Roset egy lelketlen és gerinctelen embernek tartom, és látszik, hogy egyik unokáját se szereti igazán. Mertha szeretné Birdyvel sem bánna úgy, mint egy rabszolgával. Kérlek, hogy nagyon siess a következő résszel!
Puszi :)