25. Rész: Happier

Zene: Marshmello ft. Bastille - Happier

Egy hónappal később...

~ Birdy Rothman ~

Az ébresztőórám unalmas, de hangos csörgésére ébredek. Nyolc óra. Ilyenkor más még boldogan fordul a másik oldalára a piha-puha párnák között. Nekem azonban ma kilencre van időpontom az orvosomhoz, egy hónapja voltam nála utoljára, ez egy elbeszélgetés lesz ami által véglegesen is egészségesnek nyilváníthatnak, bízom benne hogy így lesz. Szellemileg és érzelmileg is remek formában vagyok, ami nagyban az elszántságomnak köszönhető, hiszen ez az egyetlen esélyem hogy a tizennyolcadik születésnapom után szabad legyek. Izgulok is, hiszen ha ma valami rosszul sül el az orvosnál akkor továbbra is Rose marad a gyámom még akkor is ha már tizennyolc leszek. Ezt pedig nem akarom. Nagyon nem. Nagyot sóhajtva mászok ki az ágyamból és rögtön a fürdőbe sétálok ahol egy frissítő zuhanyt veszek és a hajamat is megmosom. A külsőmnek is azt kell tükröznie hogy egészséges vagyok, ezért úgy döntök hogy ma igazán csinos leszek. A hajam megszárítom és be is sütöm, hogy lágy hullámokban keretezze az arcom. Egy alap sminket is felteszek majd a már tegnap este gondosan kikészített ruháimat veszem magamra ami bár nem az eddigi megszokott stílusomhoz illő, de még én is azt gondolom hogy jól áll és sokkal nőiesebb vagyok. Ami azt illeti az ide költözésem után teljes ruhatár cserén estem át, Rose akarta így, mondván hogy a divat egyik fővárosában illik divatosan öltözni, eleinte magassarkúban járni is alig tudtam mostanra pedig már akár futni is tudnék bennük. - Csinos vagy. - hallok meg egy ismerős hangot amikor visszaérek a szobámba, először fel sem fogom hogy kit látok. - Köszi. - felelem megszokásból, majd ledermedek és csak bámulom az ágyamon üldögélő fiút. - Uram Isten! - sikítok fel boldogan. - Simon. - szinte a karjaiba vetem magam és szorosan ölelem őt magamhoz. - Meg ne fojts. - nevet jókedvűen miközben átölel. - Hogy kerülsz ide? - nézek rá kérdőn de továbbra sem akarom őt elengedni. A legjobb barátom akit már hónapok óta nem láttam. - Rose hozatott ide, meg akart lepni téged. Azt mondta aggódik miattad, jöjjek ide és én azonnal rohantam is. - mondja lelkesen. - De ettől függetlenül még egy banya. - teszi hozzá tréfásan. - Az biztos. - bólogatok. - Azt hiszi ha a kedvemben jár akkor itt tud tartani. El sem tudja képzelni hogy mekkorát téved. - jelentem ki határozottan. Ez az igazság. Rose már olyan sok rosszat tett ellenem az elmúlt két hónap alatt hogy már esélye sincs jóvá tenni. Amint betöltöm a tizennyolcat, soha többet nem fog látni. - Egyébként hová készülsz? - Simon zökkent ki a gondolataimból. - Az orvosomhoz. Lesz vele egy elbeszélgetésem, ami ha jól sikerül, akkor véglegesen egészségesnek nyilvánít mentálisan. - mesélem reménykedve hogy így is lesz. - Elkísérlek. - ajánlkozik fel azonnal. - Az remek lenne, utána elmehetünk várost nézni. Párizs gyönyörű. - nézek az ablakom felé, ami egyébként tökéletes belátást nyújt a városra. Ez az egy amit szeretek itt. - És ha már a divat egyik fővárosában vagyok, felfrissíthetjük a ruhatáram. - Simon vigyorog, de tudom hogy igazából nem a városnak örül és nem is annak hogy vásárolhat, hanem annak hogy itt van velem és most ezekben a pillanatokban én is boldog vagyok hogy így van. - Gyere, induljunk. - ragadom meg a kezét és húzom magam után. Minél előbb le akarom tudni a vizsgálatot, hogy utána az egész napomat vele tölthessem. - Amúgy meddig maradsz? - kérdezem már a taxiban ülve. - Holnap reggel repülök haza. - biggyeszti le ajkait. - Ne búsulj. Már csak egy hónap és haza megyek. - bíztatom azzal ami bennem is tartja a lelket. - Azt már fél lábbal is kihúzom. - nevet fel. - Helyes, mert ha végre otthon leszek akkor egy szabad perced sem lesz nélkülem. - Remélem is. Komolyan mondom Birdy, nélküled a napjaink unalmasak és elviselhetetlenek. - sóhajt fel és tudom hogy a többes szám alatt Willt és Christ is érti. - Hogy vannak? - utalok a bátyámra és a szerelmemre, a nevüket azonban felesleges kimondanom, anélkül is tudja kikre gondolok. - Hát, rosszul. - halkan szólal meg. - Múltkor már mondtam, Will a munkába temetkezett, de Angela folyton mellette van. Még nem mondták ki de szerintem összejöttek. - vonja meg a vállát mintha ez nem lenne hatalmas hír a számomra. - Micsoda? - kiáltok fel. - Will és Angela? - kérdezem mosolyogva. - Aha. Olvasok a jelekből tudod. - nevet és hiszek neki. - Tudom. Rólam és Chrisről is tudtad mi a helyzet már akkor amikor még mi magunk sem ismertük be hogy szeretjük egymást. - szomorúan emlékezek a szerelmemre. - Chris hogy van? - teszem fel azt a kérdést aminek a válaszától a legjobban félek. - Pocsékul. Nem önmaga mióta eljöttél. Elhanyagol mindent és mindenkit. Will mondta hogy az üzleti ügyeivel sem foglalkozik már úgy ahogy kellene. És persze én is látom Chrisen hogy rosszul van. Hiányzol neki. - kapom meg a lehető legrosszabb választ. - Nem akarom hogy tönkre menjen miattam. - könnyek gyűlnek a szememben. - Ne aggódj. Will és Mike átvették tőle az üzleti ügyeket, a szívükön viselik a barátjuk sorsát. Will azért is van elhavazva mert ugye most már Chris dolgait is intézi a sajátjai mellett. - Simon mindent tud aminek örülök mert így én is képbe kerülök hogy mi zajlik otthon. - Örülök hogy Will és ő kibékültek. - jegyzem meg őszintén. - A barátságuk erősebb mint valaha. - Simon helyeslően bólogat. - Megérkeztünk. - szakítja meg a beszélgetésünket a taxisofőr akit kifizetek és Simonal kiszállunk. - Megvársz itt kint vagy a rendelőben? - nézek a barátomra. - Bemegyek, majd a váróban megvárlak. - követ a lépcsőn és ahogy felérünk  helyet foglal az egyik szék soron, én pedig besétálok az orvosomhoz. - Jó napot Birdy. - mosolyogva üdvözöl Dr. Lewis. - Önnek is. - mosolygok vissza rá. - Foglaljon helyet. - mutat a kanapéra így én vele szemben ülök le. - Hogy érzi ma magát? - érdeklődik, bevezetésképpen. - Fantasztikusan. - sóhajtok fel lelkesen. - Reggel meglepett egy nagyon jó barátom, miattam érkezett Párizsba. - mesélem vidáman. - Tudja Simon, már sokat meséltem róla. - teszem hozzá. - Jó látni hogy boldog. Ez is azt bizonyítja hogy lelkileg felépült. - bólogat a szavait megerősítve. - Szeretnék egészséges lenni és elkezdeni az életem. Terveim vannak és bízom benne hogy véghez is vihetem őket. - mondom komolyan. - Meséljen a terveiről. - bíztat. - Az érettségim jól sikerült, sőt, nagyon jól. És pont emiatt érzem azt hogy tovább kell tanulnom. Szeretnék tanár vagy orvos lenni. - áradozok a terveimről amik igazak is. - Soha nem gondoltam még annyit a jövőmre mint az elmúlt három hónapban amit itt töltöttem. Sokat gondolkodtam azon hogy mi is szeretnék lenni "ha felnövök", nos a tanítás az egyik ami érdekel mert foglalkoztat az oktatás, hiszen ezzel is segítek valamennyire. A gyerekek tudásra szomjaznak és én kész lennék a rendelkezésükre állni. Az orvoslás pedig...több okból is foglalkoztat, de a fő ok ebben az esetben is a segítségnyújtás. - jó érzés kiönteni a lelkem és arról beszélni amit jövőben szeretnék.

- Ennek örülök. Végre pozitívan látja az életet és hasznosan szeretné tölteni a sajátját. - helyesel Dr. Lewis. - Az életem során sok minden befolyásolta a gondolkodásom és volt egy pont, az édesapám halála ami teljesen lerombolt de úgy érzem kész vagyok tovább lépni. Rá kellett jönnöm hogy az élet ajándék és bármilyen akadályt is sodor elénk az élet azt át kell ugrani és menni kell tovább. Most hogy vannak céljaim így már akarat erőm is van ahhoz hogy a társadalom teljes értékű tagja legyek. - mosolyodom el a mondandóm végére. - A kezelése során hatalmas fejlődést mutatott. És most önnel beszélgetve meg kell erősítenem a korábbi megállapításom miszerint, sikeresen felépült az önt ért traumákból. - Dr. Lewis kijelentése határozott ami rám nézve jó hír. - Tudom hogy a felépülése nehéz volt és hosszadalmas, de szeretném tudni hogyan tekint vissza arra az időszakra ami nem is volt olyan régen. - újabb kérdést tesz fel. - Nos. - sóhajtok fel, de gondolkodás nélkül folytatom. - Nem szégyenlem azt az időszakot. Úgy érzem hogy a sok rossz ami velem történt feljogosított arra hogy kiboruljak és igen, nagyon mélyre zuhantam, de most már úgy gondolok vissza arra az időszakra mint egy új kezdetre. Ha akkor nem rombolok le minden falat ami bennem kialakult akkor nem is tudtam volna újra építeni önmagam. A múltban történtek csak megerősítik a jelenem és a jövőm amerre tartani szeretnék. - mondom komolyan. - Egy okos, életerős, céltudatos, fiatal nőt látok ha önre nézek Birdy. Azt gondolom hogy nagyon szép jövő áll ön előtt és őszintén sok sikert kívánok a céljai eléréséhez. - fel áll és kezet nyújt felém. - Ez azt jelenti hogy...- rebegve állok fel és kezet fogok vele, de még nem merem elhinni azt ami történik. - Ez azt jelenti hogy őn teljesen egészséges szellemileg és lelkileg is, vagyis most találkoztunk utoljára. Nincs szüksége további kezelésekre. A papír munkát elintézem és azt hiszem akkor ennyi is lett volna. - mosolyog rám kedvesen. - Köszönök mindent. - hálásan nézek rá. - Magának köszönje Birdy. Csak magának köszönheti azt amit elért és azt amit még elérhet. - bíztat és ez jól esik. Hiszek magamban, végre most először hiszek abban hogy egyenesbe jött az életem. Rövid búcsút veszünk egymástól és én megkönnyebbülve lépek ki a rendelőjéből a váróba ahol Simon türelmesen vár rám. - Na? Mit mondott? - idegesen áll fel amikor megpillant, látszik rajta hogy végig izgult amíg én bent voltam. - Mehetünk ünnepelni. - nevetve szaladok felé és ölelem magamhoz. - Komolyan? - nevetve kérdez vissza miközben szorosan ölel. - Teljesen komolyan, Simon. Egészséges vagyok. - boldogan mondom ki az igazságot. - Istenem. Annyira boldog vagyok. - megpörget és percekig csak öleljük egymást. - Én is Simon. Végre én is boldog vagyok. - jelentem ki a nyilvánvalót....