26. Rész: I am Free

Zene: Emeli Sandé - Free

Egy hónappal később...

~ Birdy Rothman ~

Eljött a nagy nap, az én napom. Mondhatnám hogy ma csak a születésnapomat ünnepelem, de akkor hazudnék, mert ennél sokkal több minden van a dolgok mögött. Számomra ez a nap a szabadság nyitánya és egy új, saját élet kezdete. Az utóbbi hónapokat arra fordítottam hogy tanuljak, aminek az eredménye egy sikeres érettségi amit már kézhez is kaptam, mind emelett az időm nagy részét a gyógyulásomra fordítottam, ami szintén sikeres volt és ennek hála a mai nappal én Birdy Rothman felnőtt, de mindenek előtt szabad ember vagyok. Persze a terveimről, már ami a távozásomat illeti senki nem tud, csak Simon. Rose sem sejti hogy az itt töltött hónapok alatt mind végig azon dolgoztam hogy ezen a napon, magam mögött hagyjam őt és ezt a várost, sőt az országot is. Nekem nem itt van az otthonom és soha nem is lesz. Az otthonom ott van ahol a szívem és az én szívem New Yorkban van, hiszen ott van Will, Simon és a szerelmem Chris. Már így is túl sok időt voltam távol tőlük, mások döntései miatt, de ennek vége. Azáltal hogy tizennyolc éves lettem, szabad akaratot és az akaratomhoz való jogot is megkaptam egyben. Én pedig élni fogok a lehetőségeimmel. - Birdy! - Rose hangja zökkent ki a gondolataimból ahogy belép a szobába. - Tessék? - nézek rá kedvesen, túl jó kedvem van a távozásom miatt, így nem szándékozom elrontani egy esetleges vita miatt. A szobámban rend van, egész éjjel fent voltam és csomagoltam hogy ma már ezzel ne kelljen foglalkoznom, azonban a bőröndjeimet egyenlőre a szekrénybe rejtettem, nem akarom hogy Rose idő előtt megtudja hogy mire készülök. Drámai hatást akarok rá gyakorolni, úgy ahogy ő tette velem mielőtt ide hozott. - Készen állsz? Itt vannak a vendégek. - érdeklődik képmutató kedvességgel. Nem is értem miből gondolta hogy majd örülni fogok egy partynak amit ő szervez, ahol ráadásul legalább háromszáz vendég van akiket nem is ismerek. Nekem itt nincsenek barátaim sem családom, Rose a saját baráti körét és a gazdag ismerőseit hívta meg. Rose tehetős asszony, ezt eddig is tudtam, az ország tehetős emberei közé tartozik, de én még mindig azt vallom hogy a pénz nem minden, a pénz nem boldogít és nem lehet rajta jellemet sem venni....Rose a tökéletes példa erre. Kiállhatatlan, elviselhetetlen és gonosz nő aki egyedül fog maradni élete utolsó lélegzetvételéig, éppen azért mert ilyen. Rose kegyetlen és önző, de nem is akarok erre gondolni, volt idő amikor hitegetni próbáltam magam azzal kapcsolatban hogy talán Rose szívéhez is van kulcs, de azok után amit Willről mondott, úgy érzem nincs esély arra hogy mi ketten valaha is egy család legyünk és ha választanom kell, akkor én tétovázás nélkül Willt választom. Nekem ő a családom, nem Rose. - Igen. Készen állok. - lépek felé egyet, a szerepemben maradva. Még mindig nem sejti hogy ma lát utoljára és hogy a vendég sereg amit ide teremtett, lesz a tanúja annak ahogy faképnél hagyom őt. - Örülök hogy jó kedved van. - mosolyog rám miközben belém karol és együtt sétálunk ki a szobából. - Szülinapom van. - nevetek fel, de a jókedvem nem neki köszönhető. - Szeretnék neked bemutatni pár úriembert. Most hogy nagykorú lettél, ideje elgondolkodnod azon hogyan tovább. - beszélni kezd és én hallgatom őt, leginkább a döbbenetem az ami némaságra késztet. Először csak próbálom magam azzal nyugtatni hogy biztos csak félre értem Rose szándékait de ő folytatja. - Szeretném ha fiatalon mennél férjhez, egy olyan férfihoz aki meg tud adni neked mindent, ezzel bebiztosítva a jövődet. Én sem élek örökké, nem leszek itt mindig hogy anyagilag támogassalak. - magyarázza határozottan. - Nincs szükségem gazdag férjre. - találom meg végre a hangom. - A magam ura akarok lenni, saját karriert építeni és a magam lábán megállni. Nem kell sem a te pénzed sem másé. - teszem hozzá komolyan. - Amikor fiatal voltam én is így gondolkodtam mint most te, de az anyám a helyes útra terelt. A nagyapád felesége lettem és nézd meg hová jutottam. - büszkén mesél. - Az egy másik kor volt Rose. Manapság már egy nő is lehet önálló anélkül hogy eladná magát. - világítok rá a valóságra, miközben még mindig igyekszem feldolgozni azt hogy ő nem szerelemből ment a nagyapámhoz. Én eddig ezt nem tudtam, de ezek után még inkább megvetem Roset. - Ezt ne így fogd fel. - csóválja a fejét. - Akkor hogyan? - kérdezek vissza. - Ez egy befektetés. - vonja meg a vállát. - Lássuk jól értem e. Befektetem a fiatalságom egy olyan házasságba ami pénzen kívül mást nem kínál? - kérdezem elszörnyedve. - És mi lesz az érzelmekkel, a szerelemmel? - nézek rá, őszinte választ várva. - A szerelem nem létező dolog. Naív vagy ha hiszel benne. - nevet fel. - A te számodra talán nem létező, de számomra nagyon is az. Nem megyek férjhez tizennyolc évesen, főleg nem egy olyan férfihoz akit nem szeretek. A témát pedig itt le is zártam. - haragosan beszélek, megfogadtam hogy ma már nem szállok vele vitába, de minden percben provokál vagy direkt vagy csak az egyénisége és a jelleme az ami őszintén feldühít. - Attól még szeretném ha megismerkednél a kiszemeltemmel. - csak azért is kitart az elhatározása mellett. - Jól van. - bólintok, de csak azért hogy békén hagyjon. Ahogy kiérünk a kertbe gyönyörű virágokkal és fényekkel feldíszített sátort pillantok meg ahol ahogy gondoltam is, rengeteg vendég szórakozik, idősek és fiatalok egyaránt. - Hogy tetszik? - Rose szeme felcsillan és látom rajta hogy dícséretet vár. - Gyönyörű. - mondom, ezt legalább őszintén. - Örülök hogy tetszik. - megpróbál átölelni és én hagyom neki. - Jó napot hölgyeim. - egy férfi áll meg mellettünk. - Oh Dean. Örülök hogy eljött. Szeretném bemutatni önnek az unokám, akiről már meséltem. Birdy, ő itt Dean Etham. - Rose lelkesen mutat be a férfinek és pontosan tudom hogy ő az akit kiszemelt nekem. - Örülök hogy megismerhetlek Birdy. - Dean udvariasan nyújtja felém a kezét. - Én is örülök. - fogok vele kezet, de ő a szájához emeli a kézfejem és lágy csókot hint rá. - Magatokra hagylak titeket. Ismerkedjetek. - Rose jókedvűen távozik, így engem magamra hagyva a negyvenes éveiben járó férfivel. - Rose már rengeteget mesélt rólad. - Dean megfogja a kezem és sétára invitál. - Én még nem hallottam rólad. - közlöm kíméletlenül. - Nem baj. Van időnk megismerni egymást. - a társaságtól messze, a rózsakert felé vezet. A gyomrom görcsbe rándul és kezdem magam kényelmetlenül érezni magam amint kettesben maradunk, a rózsa kert magas falai pedig elzárnak a külvilágtól. Kezdem bánni hogy nem ráztam le már az elején. - Szeretném ha a feleségem lennél. - tér rögtön a lényegre. - Hát...öhm...- elakad a szavam. - Nem is ismersz. - mutatok rá a valóságra. - Gyönyörű vagy és fiatal, nekem ennyi pont elég. - vigyorog rám amitől hányingerem támad. - Sokkal idősebb vagy mint én. Simán lehetnél akár az apám is. - közlöm vele a véleményem, nem érzem úgy hogy kötelességem lenne vele kedvesnek lenni.

- De én a férjed leszek. A korom pedig ne zavarjon, az hogy idősebb vagyok azt jelenti tapasztalatom is több van és taníthatlak. - a kezemet simogatja. - Nem leszek a feleséged. - nevetek az arcába és próbálok elhúzódni tőle, de ez feldühíti így még erősebben fogja a kezem. - Engedj el. - kérem halkan. - Rose azt ígérte hogy az enyém leszel. Azonnal tudtam hogy téged akarlak amikor megláttam rólad azt a képet amit magánál hord. - Dean kezd erőszakosan és megszállottan viselkedni és ez nem tetszik. - Felnőtt nő vagyok, már nem Rose hozza a döntéseket. - mondom komolyan. - Igazad van. Már nem ő hozza a döntéseket. Hanem én. - megnyalja alsó ajkát és magához ránt. - Engedj el. - kérem már hangosabban. - Te már az enyém vagy. - erősen tart és erőszakosan szorítja ajkait az enyémekre ezzel egy olyan csókra kényszerítve amit én egyáltalán nem akarok. Eszembe jut az éjszaka ami néhány éve megpecsételte a sorsom és aminek része volt abban hogy összeroppantam, aztán felidézem magamban a hosszú utat ami a gyógyulásomig vezetett és az elhatározásom azonnal megszületik a fejemben. Térdem az ágyékának rántom így kiszabadítva magam. - Többet nem hagyom magam eltiporni. - sziszegem dühösen majd magára hagyom őt és a vendégek felé futok hogy minél távolabb kerüljek tőle. Amikor a sátorhoz érek és a vendégsereg megpillant tapsolni és éljenezni kezdenek. - A szülinapos mondjon köszöntőt. - veti fel az ötletet az egyikük és én kapok is az alkalmon. - Köszönöm hogy eljöttek. - kezdek beszélni olyan hangosan hogy mindenki hallja, a tekintetem pedig rá talál Rosera a sorok között. - Bár senkit nem ismerek itt. - teszem hozzá finoman. - És az igazat megvallva szerintem maguk sem ismernek engem. - miközben beszélek végig Rose szemébe nézek és az arcáról lefagy a mosoly. - Ez mind Rose játéka, aminek egy ideig én is a része voltam. De tudják mit? Ennek most itt van vége. Felnőtt nő lettem, tizennyolc éves és szabad. - nevetek fel és mintha a lelkem is megkönnyebbülne. - Ezt akár vehetjük búcsú bulinak is, ugyan is én ma visszautazom New Yorkba és soha a büdös életben nem jövök ide vissza. - egyenesen Rosera meredek. - Oh és majdnem elfelejtettem, Rose a kiszemelted a rózsakertben ellátásra szorul. Túl rámenős volt. - mondom gúnyosan majd elindulok a ház felé, érzem magamon a döbbent tekinteteket de nem foglalkozom velük, csak mosolyogni tudok mert most azonnal elmegyek és többet nem kell visszajönnöm....újra azokkal az emberekkel lehetek akiket szeretek...