8. Rész: Simon

Zene: Troye Sivan - Strawberries & Cigarettes

~ Birdy Rothman ~

El sem tudom mondani hogy mennyire féltem a mai naptól. Új diákként megjelenni az év közepén, azt hiszem a lehető legrosszabb ami történhet. Egész éjjel nem tudtam aludni. Volt bennem egy fajta izgalom, jó és rossz értelemben is. Izgatott voltam mert számomra minden új lesz, senkit nem ismerek és senki nem tudja rólam azt hogy honnan jöttem. Ezt tekinthetem akár egy lehetőségnek is, hogy új életet kezdjek vagy éppen egy teljesen új személyiséget építsek fel magamban. De ugyanakkor volt bennem az a rossz fajta izgalom is. Nem ismerek senkit...ez nem biztos hogy jó dolog. Egyedül lenni nem jó, ezt már megtapasztaltam párszor. Tegnap este sokat beszélgettem erről Chrisel is aki megértette a félelmeimet és persze próbálta eloszlatni is őket. Azt mondta hogy nem lesz baj mert engem csak szeretni lehet, bevallom elnevettem magam amikor ezt mondta hiszen pont ő mondta ezt aki nem is kedvel, csak Will miatt foglalkozik velem ennyit, vagyis azt hiszem hogy csak amiatt. De mindegy is, mert a végülis neki lett igaza. A napom első része gyorsan eltelt azzal hogy ismerkedjek az iskolával. Próbáltam megjegyezni mindent, hogy mit hol találok és az órák melyik teremben vannak. Most pedig végre ebéd szünet van ami meglepő hogy ebben a suliban egy órás ez a szünet, eszméletlen, eddig ez tetszik a legjobban itt. Az ebédlő is szép, tiszta és ami fontos hogy nagy, így elkerülhetem a számomra nem szimpatikus alakokat. De a nagy nézelődésem közepette még is csak ismerős arcot pillantok meg. 

Hirtelen nem is tudom honnan ismerős a fiú aki egyedül ül az egyik asztalnál, aztán beugrik. Ő volt ott Dr. Bay várójában. Percekig csak nézem őt mert kíváncsi vagyok, de oda menni nem merek. Aztán egyszer csak össze akad a tekintetünk amikor ő is kiszúr engem a tömegben. Ledermed és még az evőeszköz is megáll a kezei között. Elmosolyodok de ő nem viszonozza a gesztust így inkább legörbítem ajkaimat és bátorságot merítve elindulok felé. - Szia. - állok meg az asztala mellett. - Leülhetek? - kérdezem kedvesen. - Csak tessék. - feleli kimérten. - Furcsa hogy minden asztal tömve van és csak te ülsz egyedül. - jegyzem meg miközben leteszem a tálcám és helyet foglalok vele szemben. - Csak azért furcsa neked mert új vagy itt és nem ismersz. - jegyzi meg érzelemmentes hangon. - Miért? Te valami veszélyes alak vagy? - kuncogok hiszen egyáltalán nem tűnik annak. - Nem. Csak meleg. - adja meg a választ. - Oh, bocsánat. Nem tudtam. - elszégyenlem magam és a tekintetem inkább az ebédemnek szentelem. - Semmi gond. Gondolom most már nem is akarsz itt ebédelni velem egy asztalnál. - szólal meg ismét. - Nem dehogy, pont ellenkezőleg. Így még szimpatikusabb vagy. - mosolyodok el. - Ez komoly? - neveti el magát végre ő is. - Aha. - bólogatok miközben neki látok az ebédem elfogyasztásának. - Hogy hívnak? - kérdezem ismerkedés céljából. - Simon. És téged? - egyre felszabadultabbnak tűnik. - Birdy vagyok. - válaszolok még mindig a salátámat turkálva. - Ja tényleg, Dr. Bay rendelőjében hallottam is a neved múltkor. Durva volt amit ott előadtál. Tiszta ördögűző volt az egész. - viccelődik és nevetnem kell a hasonlatán. - Hát akkor ott úgy is éreztem magam mint akit megszállt az ördög. - bólogatok mosolyogva. - Te miért jársz oda? - érdeklődök tovább. - Két éve járok hozzá, amióta tudom hogy meleg vagyok. Nehéz volt elfogadnom azt aki vagyok, sok hülyeséget csináltam akkoriban például öngyilkos hajlamok és hasonlók, de Dr. Bay segített és azóta nem érdekel ki mit gondol rólam. Ez vagyok én. Simon. - beszél nyíltan, ezért úgy érzem nekem is meg kell neki adnom a minimális bizalmat. - Te miért vagy dilis? - tesz fel kérdést ezúttal ő nekem. - Hosszú a lista. - vonom meg a vállam. - Na, csak nagy vonalakban. Én is elmondtam. - biztat. - Jól van hát lássuk csak. A születésemkor anya meghalt, apa nevelt engem és a bátyámat Willt aki tíz évvel idősebb mint én és én pont tíz éves voltam amikor megtudtuk hogy Willt örökbe fogadták a szüleink. Akkor ő lelépett ami szintén nagy törés volt az életemben. Utána bulizgattam, egyedül éreztem magam és bárkivel képes voltam szóba állni csak hogy egy kis figyelmet kapjak, nos tizenöt voltam amikor ennek meg lett a böjtje. Két srác megerőszakolt amit nem tudtam feldolgozni így apa pszichológushoz hordott. Fél éve pedig éppen haza felé tartottunk az orvosomtól amikor egy másik autós belénk jött. Apa azonnal meghalt, én apró kis sérülésekkel megúsztam, de amikor közölték hogy apa meghalt idegösszeomlást kaptam, így a kórházból már egy pszichiátriai szanatóriumba kerültem ahol fél évet töltöttem. Kezeléseket kaptam és rengeteg gyógyszert adtak, amikből most már csak egyet kell szednem, ennyire sikerült rendbe jönnöm, a bátyám pedig egy hete ide hozott, magához vett. Most vele élek mert csak ő maradt nekem. Dr. Bay pedig az új orvosom. - hadarom el, de csak halkan beszélek mert nem akarom hogy más is hallja. - Úristen ez durva. - Simon elképedve hallgat. - Ehhez képest az én problémám semmi. - teszi hozzá még mindig ledöbbenve. - Új életet kezdtem. És már az itt töltött egy hetem alatt is sokat javult az állapotom. - mondom el gyorsan, nehogy elrémítsem őt magamtól. Simon egy szimpatikus srác és egy korombeli barátra is szükségem van, ő pedig tökéletes jelölt. - Ne mentegetőzz. Teljesen megértelek. És tudod mit? - mosolyog rám. - A szárnyaim alá veszlek. Lehetsz a bandám tagja. - viccelődik. - Nincs is bandád. - nevetem el magam. - Te meg én...már egy bandának számítunk. - kacsint rám. - Tetszik a bandánk. - helyeslek. - Figyelj, mikor végzel ma? - kérdezi kedvesen. - Kettőkor. - felelem. - Az jó, én is. Van kedved délután csinálni valamit? - lelkesen néz rám. - Hát nem is tudom...- gondolkodok hangosan. - Nem akarlak megijeszteni meg nyomulni se akarok csak tudod régóta nincsenek barátaim és szar egyedül. De ha nincs kedved megértem. - vonja meg a vállát. - Jaj nem ijesztesz meg, csak azért haboztam mert tudod a bátyám és a barátai túl anyáskodóak. - mosolyodok el. - De esetleg átjöhetnél hozzánk, tanulni, filmezni vagy valami. - ajánlom fel. - Jól hangzik akkor suli után haza viszlek én. - egyezik bele. - Jól van akkor felhívom a bátyámat hogy ne jöjjön értem. - egyre lelkesebb kezdek lenni én is és bízom abban hogy Simon és én valóban jó barátok lehetünk hiszen nem is különbözünk annyira. - Oké akkor kettőkor a parkolóban. - Simon elköszön majd elsiet az órájára így én is összeszedem a holmim és elindulok a saját órámra közben pedig egy gyors sms-t küldök Willnek hogy ne jöjjön értem mert az új barátommal megyek haza, akit persze be is mutatok majd neki hogy Will nyugodt lehessen. A nap további része gyorsan eltelik és már azon kapom magam hogy Simon mellett ülök az autóban. - A Birdy Bár tudod hol van? - kérdezem tőle. - Öhm...hallottam már róla. - bólint. 

- Az a bátyámé és az fölött lakunk. - közlöm hogy tudja merre is kell menni. - És gondolom akkor rólad van elnevezve. - vigyorog rám. - Aha. - felelem röviden. - Ez szép. - elismerően jegyzi meg és ez jól esik. Alig tíz perc múlva pedig már a bár előtt parkol le. Mivel elmúlt negyed három, biztosra veszem hogy Will barátai is itt vannak, de ezt egy cseppet sem bánom. - Sziasztok. - köszönök a kis baráti társaságnak. - Szia Birdy. - jön a válasz kórusban. - Bemutatom a barátomat Simont. Ma ismertük meg egymást. Simon ő a bátyám Will és a barátai Chris, Mike, Angela és Gracie. - mutatom be gyorsan egymásnak őket. - Nagyon örülök. - Simon szégyenlősen biccent nekik. - Szóval, öhm...mi fent leszünk. Oké? - nézek kérdőn a bátyámra. - Jó semmi akadálya. - Will azonnal beleegyezik és ennek örülök. Ez azt jelenti hogy bízik bennem. - Ez komoly Will? - Chris csattan fel amivel mindenkit meglep. - Mi van haver? - Will is értetlenül néz a barátjára. - Felengeded a 17 éves húgodat egy suhanccal akit ma ismert meg? - Chris kérdőre vonja Willt aminek tudom hogy nem lesz jó vége. - Birdy az én húgom és nem akarom többet gyerekként kezelni mert tudom hogy ez nem jó neki. Bízom benne, tudom hogy nem csinál hülyeséget. - Will komolyan beszél végig Chris szemébe nézve. - És a srác? Benne is bízol? Mi van ha...mi van ha bántja...mi meg itt ülünk lent. - Chris tovább kampányol maga mellett. - Mi a franc ütött beléd Chris? - kérdezem az említettől. - Nem ismerjük a srácot. Nem tudhatjuk hogy mit akar tőled. - Chris dorgál és talán el is várja hogy igazat adjak neki, de nem adok mert nincs igaza. - A srác neve Simon és történetesen itt áll mellettem, hallja hogy mekkora bunkó vagy. - vágok vissza Chrisnek mert most sikerült neki igazán feldühítenie. Azt hittem hogy majd Will lesz az aki túl aggódja a dolgokat erre, Chris az aki rémeket lát. - Jó oké, de Simon is megértheti hogy mivel én is férfi vagyok tudom hogy mi járhat a fejében. - ezúttal már Simonra néz miközben beszél. - Figyelj öregem. Elhiszem hogy férfi vagy, sőt még azt is elhiszem hogy a helyemben te hogyan néznél Birdyre de azt kötve hiszem hogy tudod mi jár a fejemben. Mindenki megnyugodhat, nem fogunk az emeleten szexelni. Meleg vagyok. Ez van. - Simon kiáll magáért és az a döbbenet ami kiül a többiek arcára, főleg Chrisére az nevetésre késztet. - Na akkor mi most felmentünk. - megragadom Simon kezét és magam után húzva az emeletre sietek. - Ne haragudj Chris miatt. Akkora paraszt tud lenni. - kérek elnézést Simontól miközben a kanapéra huppanok. - Semmi gond. Érthető a viselkedése. - vonja meg a vállát miközben leül mellém. - Nem. Egyáltalán nem érthető és végképp nem elfogadható. - tiltakozok azonnal. - Bizonyára féltékeny volt amikor meglátott velem. Minden pasi így reagált volna a helyében ha egy másik srácot lát a kiszemeltje mellett. - Simon magyarázza nekem mire is gondol, de engem inkább csak megdöbbent. - Dehogy. Chris nem féltékeny. Ő olyan mintha a bátyám lenne. Csak ezt most túl aggódta. - csóválom a fejem mosolyogva. - Aranyos hogy így gondolod, de hidd el ez egy erő fitogtatás volt a részéről hogy tudjam hol a helyem. Szerintem tetszel neki. De ez csak az én véleményem. - próbál meggyőzni de nem sikerül, én el sem tudom képzelni mindezt Chrisről. - Mindegy nem is számít. Mit akarsz csinálni? - terelem el a témát mert még a feltételezése is nevetséges annak hogy én tetszek Chrisnek. Tíz évvel idősebb, nem is nagyon kedvel és a bátyám a legjobb barátja. - Javaslom előbb tudjuk le a tanulást aztán jöhet a móka. - Simon már pakol is ki a táskájából én pedig követem a példáját...